A dögei Ifjúsági Ház honlapja

- Január 25-én 15 órai kezdettel a Magyar kultúra napja alkalmából a Szent László Katolikus Szakközépiskola diákjai zenés rendezvénnyel emlékeztek Kölcsey Ferencre.

- Január 26-án közös süteménysütéssel vártuk az "édesszájú" embereket.

- Február 15-énValentin nap alkalmából játékos vetélkedőt szerveztünk a szerelmeseknek, amit disco követett.

- Február 21-én Bodó László, a Narconon Alapítvány munkatársa az alkohol és droghasználat veszélyeiről tartott felvilágosító előadást az általános iskola 5-8. osztályos tanulóinak.

- Március 4-én "A Don kanyar 1942-43-ban" - címmel Klicsu Ferenc helytörténész, művelődési ház vezető munkáiból és tárgyi eszközeiből, a nyíregyházi Jósa András Múzeum tárgyaiból, Agárdy Sádor igazgató Úr tárgyi emlékeiből, valamint a Debreceni Makettezők Klubjának makettjeiből nyílt kiállítás, melyet dr. Komoróczky János jegyző Úr nyitott meg. 

- Március 13-án "A kisvárdai járás 1848-49-es eseményei" címmel Néző István könyvtáros, helytörténész tartott előadást.

- Március 23-án tartottuk a Ki Mit Tud? vetélkedőnket, melyet élőzenés mulatság követett.

- Március 25-én és 26-án tojásfestéssel, tavaszi díszek készítésével készültünk a Húsvétra.

- Április 6-án került megrendezésre a Tavaszi Ifjúsági Labdarúgó torna, melyen 5 csapat mérközött meg egymással.

- Április 30-án az Ifjúsági Ház előtti téren tartottuk utcabálunkat.

- Május 1-jén reggel 6 órakkor indultunk zenés ébresztőre, melyen a község szinte valamennyi utcáján jártunk.

- Május 17-én másodízben rendeztük meg a Ki Mit Tud? vetélkedőt.

- Május 18-án 4 csapat résztvételével labdarúgó tornát tartottunk.

- Június 15-én " Fuss a szünidőért, fuss az egészségedért" címmel sportnapon, játékos vetélkedőn vehettek részt a fiatalok.

- Július 4-én " Éjszakai csillagtúra" elnevezéssel ügyességi, vicces  feladatokat oldottak meg a csapatok.   A verseny után ping-pongozás, majd vacsora következett.

- Július 5-én kerékpártúrára mentünk  a szabolcsveresmarti tóhoz, ahol egy bográcsolással egybekötött napot töltöttünk el.

-Július 6-án az Ifjúsági Ház előtti téren élőzenés rendezvényt tartottunk.

- Július 21-én az uszoda területén Családi fűrdözés keretében sorversenyeken, ping-pong versenyen, lábszépség versenyen vehettek részt az érdeklődök. A délutáni órákban Johny szolgáltatta a remek talpalávalót.

                                                            

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósult meg a „Gyermekek –és fiatalok közösségeinek és ifjúsági civil szervezetek rendezvényeinek támogatása” elnevezésű pályázat, mely által a Dögei Tanköteles Korú Gyermekekért Közalapítvány 396 000 Ft, vissza nem térítendő támogatásban részesültünk. A pályázathoz szükséges Önerőt Döge Község Önkormányzata biztosította (ez még egy tavalyi pályázat, de a támogatást idén áprilisban kaptuk meg). Ennek kapcsán 20 gyereknek volt lehetősége a sóstói Vadasparkba ellátogatni, melyet összekötöttünk egy Mc Donalds-os kiruccanással. Több ízben kézműves foglalkozást tartottunk, ahol agyagoztunk, fontunk, gyöngyékszereket készítettünk. Szintén a támogatásból tárgyi eszközöket vásároltunk: pingpong-asztalt, egy többfunkciós lapsúlyos fitneszgépet, szobakerékpárt, füstgépet, gimnasztik labdákat, bográcsot, kábeleket, melyeket a későbbiek folyamán jól hasznosíthatunk.

 

- július 25-én zenés éjszakai fürdőzést tartottunk az uszodában.

 - augusztus 9-én szintén az uszodában került megrendezésre a nyári Ki Mit Tud?

- augusztus 19-én és 23-án elsősegélynyújtó tanfolyamon vehettek részt az érdeklődők

- augusztus 30-án működésünk két éves évfordulóját discoval ünnepeltük

- szeptember 7-én szilvalekvárt főztünk  - idősek és fiatalok közösen

- szeptember 21-én szüreti felvonulás, majd utcabál

- szeptember 28-án Mihály napi programok -az Itthon vagy, Magyarország szeretlek c. országos programsorozathoz csatlakozva

-október 13-án az Idősek napját ünnnepeltük, melyen községünk idős lakóit kis összeállítással örvendeztettük meg

október 28-án  Dr. Juhász Ferenc kardiológus, belgyógyász főorvos a szív -és érrendszeri betegségekről szóló egészségügyi / felvilágosító előadása

- november 9-én játékdélután a gyerekek számára

- november 17-én (vasárnap) 11 órától 15 óráig „Börze”,ahol gazdát cseréltek a megunt, kinőtt, feleslegessé vált, de még használható holmik, eszközök. 

November 25-én (hétfőn) 15.00 órától Nagy Csaba tanár előadást tartott a vadászatról és vadgazdálkodásról 

November 29-én  16.30-tól került megrendezésre a „II. Dögei Csillag Születik” I. fordulója 

November 30-án  9 órától a labdarúgás világnapja alkalmából labdarúgó teremtornát rendeztünk 

December 2-án 14.30-tól Dr. Battyányi Gábor fogorvos előadást tartott a helyes fogápolásról, fogászati betegségekről 

December 3-án 15-18 óra között „Bütykölő”- kézműves foglalkozás; tobozmanót és angyalkát készítettünk

December 5-én 10.30-tól várjuk a még óvodába nem járó kisgyerekeket, akikhez ellátogatott a Mikulás 

December 9-én és 10-én  15-18 óra között karácsonyi asztaldíszeket készítettünk 

December 12-én  16 órától mézeskalács készítés, valamint ekkor díszítettük a karácsonyfánkat 

December 13-án  16.30-tól kezdődött a „II. Dögei Csillag születik”c. vetélkedő II. fordulója, mely egyben a karácsonyi műsorunk is volt

 

Asztali nézet